Egyre kevesebb szoftverfejlesztő kérdőjelezi meg, hogy a generatív mesterséges intelligencia felgyorsíthatja a projekteket és így akár 30 százalékkal nőhet a hatékonyság. Az a fejlesztőcsapat, aki még nem alkalmazza az új technológiát, versenyhátrányba kerül. Az AI4DEV kurzus nekik jelent megoldást: a célirányos tanfolyam elvégzésével a fejlesztők eszköztárába beépül az AI, és lerövidül az implementáció ideje. A tapasztaltabb szakemberek a képzésen bemutatott best practice-eket találják hasznosnak.
A generatív AI sokoldalú eszköz, de ez a sokoldalúsága zavarba ejtő: nincs egy királyi út az alkalmazásához. A hatékonyság-növekedés, amit a technológia ígér, nem érhető el egyszerűen, nem olyan, mint egy dobozos termék megvásárlása, majd telepítése.
Ez azt jelenti, hogy minden fejlesztőcsapatnak saját idejét és erőforrásait kellene arra áldozni – meglévő feladataival és projektjeivel párhuzamosan -, hogy felfedezze, hogyan építhető be egy-egy AI-eszköz a napi gyakorlatba. Ez a fázis minden, csak nem hatékony: a terhelés nő, miközben olyan kísérletezés zajlik, amiről az elején egyáltalán nem lehet tudni meddig tart, illetve pontosan hova is vezet.
Bizonytalankodás helyett: AI4DEV
Az AI4DEV kurzus ezt a bizonytalan, kísérletezgetéssel teli fázist váltja ki: a 3 + 1 képzési nap során a résztvevők olyan gyakorlati tudást szerezhetnek, amellyel lerövidítik a technológia implementációját a napi szoftverfejlesztési gyakorlatukba. A kurzus nem az elméletre, hanem a mindennapi munkában alkalmazható tudásra koncentrál, így a résztvevők a képzés végeztével el is kezdik alkalmazni a tanultakat.
A képzés nagy előnyei az interakció és a személyre szabottság. Az interaktív viszony miatt nem statikus információ-átadás zajlik, hanem a résztvevők valós szakmai mindennapjaik kérdéseit vitatják meg a képzés vezetőjével; például a hallucináció problémáját, vagy az AI javaslatainak gyakorlati megbízhatóságát. Minden résztvevővel személyesen foglalkoznak az oktatók.
A személyre szabottság az AI4DEV másik nagy előnye: a résztvevők a 3.napon minta use-case-eket dolgoznak fel, amelyeket a csapat érdeklődése, jellemző feladatai és napi gyakorlata alapján alakítanak ki a szervezők. A GitHub Copilot és ChatGPT bemutatása, megismertetése az alap, de az igazi értéket az adja, hogy valós projekteken kialakult best-practice-eket mutatnak az AI4DEV-en, ami olyan szenior fejlesztőknek is újdonság, akiknek van már GitHub Copilot tapasztalatuk.
A képzés után sem szakad meg a kapcsolat az AI4DEV oktatóival, akik a + 1 képzési napon fel is mérik, hogyan sikerült a bevezetés. A vezetőknek, a CIO-nak összefoglaló prezentáció mutatja be a résztvevő csapat fejlődését a hatékonyság, attitűd és motiváció területén.
Tanulni attól, aki az utat már végigjárta
A gyakorlatiasságot az is garantálja, hogy a képzés szervezői és oktatói, az ITware szoftverfejlesztő cég tapasztalt szakemberei, akik közel fél évtizednyi AI-tapasztalatot leszűrve alkották meg az AI4DEV kurzust. A vezető oktató, Bessenyei Péter, az ITware chief architectje, több mint 20 éves gyakorlattal rendelkezik a szoftverfejlesztés területén.
A jelentkezéseket folyamatosan fogadják
Azok a fejlesztőcsapatok, akik nem szeretnének versenyhátrányba kerülni az AI területén, az www.ai4dev.net oldalon jelentkezhetnek. A szervező ITware folyamatosan hirdet meg újabb és újabb szabad időpontokat, amióta a képzés elindult.